Aktuális

Sérült gyerekek pelenkájára szánt pénzt akart lefölözni egy szociális intézet igazgatója

Egy hangfelvétel szerint a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ (DSZSZK) vezetője azt kérte a további együttműködés fejében a pelenkák beszállítójától, hogy osszon vissza egy bizonyos összeget a bevételéből.

A Magyar Hang birtokába került, tavaly készült hangfelvétel szerint Ferencziné Kun Beáta, a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ (DSZSZK) vezetője keveredett vesztegetés gyanújába, az ügyben a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

A felvételen súlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyerekeket ellátó intézetben használt pelenkák beszerzéséről és a beszállítónál keletkező profit lefölözéséről tárgyaltak. A központ vezetője ugyan nem határozta meg az összeget, hogy mennyit kér cserébe azért, hogy a szóban forgó cég szállíthassa továbbra is az intézménynek a pelenkákat, de jelezte, hogy szeretne valamit az összegből visszakapni.

A receptre felírt pelenkákat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) téríti, vagyis a DSZSZK igazgatója az ellátottaknak adott állami támogatásból szeretett volna visszakapni – olvasható a Magyar Hang oldalán.

A lap tájékoztatása szerint Ferencziné eddig érdemben nem válaszolt megkeresésükre, csak annyit írt, hogy a rendőrséghez fordultak.

(via)

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top