Aktuális

Másik munkahelyén is vizsgálat indul Gothár Péter ellen

Tegnap robbant ki a botrány a Katona József Színházban, Gothár Péter elnézést kért.

Katona József Színház tegnapi közleményében tudatta, hogy komoly szankcióval éltek egy munkatársuk ellen, aki „több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”. A találgatások elindultak, ártatlanokat is megvádoltak, míg a mai nap folyamán Gothár Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára közleményében be nem ismerte, „egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett színházukban egy munkatársnőjéhez”. A Katona József legújabb közleménye szerint Gothár Péter önmaga ellen kért etikai vizsgálatot.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Szerdán Gothár Péter közleményt adott ki, amelyben bevallotta tettét, és elnézést kért. „Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle. Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam.”

Gothár Péter, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára is,

szerdán megkereste az egyetem vezetőjét, és etikai vizsgálatot kért önmaga ellen

– derül ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményéből. Az egyetem vezetősége haladéktalanul kezdeményezte eseti etikai bizottság felállítását.

A vizsgálat lezárultával az eredményről tájékoztatják az egyetem polgárait és a közvéleményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top