Aktuális

Katonai büntetőeljárás indult a megvert ezredesnő ügyében

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint katonai és testi épség elleni bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást.

Mint korábban írtunk róla, feljelentést tett egy ezredesnő, mert egyik, rendőri csúcsvezetőként dolgozó felettese fizikailag bántalmazta – a történtek után látleletet is vetett fel sérüléseiről. A nő azt állította, hogy viszonyt folytatott a felettesével, de elege lett a szeretői státuszból, ezért szakított vele. Elmondása szerint a férfi nem volt hajlandó elfogadni, hogy véget ért a kapcsolatuk, ezért hónapokon keresztül zaklatta és fenyegette.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint az ügyészség már kétszer is kihallgatta tanúként az ezredesnőt, illetve rajta kívül további hat személyt is meghallgattak, valamint bekérték az üggyel kapcsolatos orvosi iratokat és a hanganyagokat. A feljelentett tábornokot sem tanúként, sem pedig gyanúsítottként nem hallgatták még ki – írja a hvg.hu.

(via)

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top