Aktuális

Mentőt hívott magának, de a Dallast még megnézte volna a Pest megyei nyugdíjas

A mentésirányító végül meggyőzte, hogy a sorozatot gyakran ismétlik.

Nem épp szokványos segélyhívásról számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. A hét elején, Pest megyében egy idős asszony hívta a mentőket, mert megsérült a csuklója, ami „elviselhetetlenül fáj”. A mentésirányító magas prioritásba sorolta a segélykérést, ám mikor nyugtatni próbálta a sérültet azzal, hogy mindjárt ott a segítség, váratlan fordulat következett. A néni ugyanis azt kérte, hogy ne azonnal, hanem a hamarosan kezdődő Dallas epizódja után küldje a mentőt, mert azt még szeretné megnézni. 

Jockey Ewing Larry Hagman Dallas

(Fotó: Wojtek Laski/Getty Images)

Az elmondása szerint deformált csuklójú asszony végül hamar belátta, hogy gyakran ismétlik a népszerű sorozatot, és arra is sikerült rávenni, hogy ne nyomkodja a távirányítót, inkább tartsa mozdulatlanul sérült végtagját. A mentők végül gyors helyszíni ellátás után, stabil állapotban szállíthatták kórházba az idős hölgyet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top