Aktuális

Foteljában ülve égett halálra László

A rendőrség szerint öngyilkosság, a rokonok szerint viszont gyilkosság történt.
rendőrség bűncselekmény

Saját lakásában, a foteljában ülve találtak rá a 44 éves T. László felismerhetetlenségig összeégett holttestére Kisújszálláson – írja a Bors.

A férfi tegnap hajnalban főbérlőjével vitatkozott, a konfliktus során egy kés is előkerült. A rendőrség úgy véli, ő támadt késsel a főbérlőre, majd pedig végzett magával. Hozzátartozói szerint azonban Lászlót meggyilkolták. A főbérlő egyébként könnyű sérülésekkel úszta meg a támadást.

„Amióta tavaly szabadult a börtönből, megpróbált normálisan beilleszkedni. Nagyon szeretett élni, szórakozni, és munkát is kapott” – nyilatkozta a lapnak az elhunyt egyik rokona.

A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.

(Nyitókép: iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top