Aktuális

Hiányos öltözetben bujkált napokig az erdőben egy bántalmazott nő

A nő egyetemi tanulmányait és munkáját is feladta a kábítószeres férfi miatt, aki brutálisan bántalmazta, végül meztelenül kizárta lakhelyükről.

Sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy büntetett előéletű, 27 éves férfi ellen, aki durván bántalmazta, majd meztelenül kizárta a lakhelyükről élettársát – tudatta Horváth Szilárd főügyész csütörtökön MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott és a fiatal sértett 2018 októberében ismerkedett meg. Miután kapcsolatuk komolyra fordult, a nő feladta egyetemi tanulmányait, munkáját, és idén áprilisban végleg a férfihoz költözött Kaposvár külterületére, egy félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe.

bántalmazás erőszak

A kép illusztráció! (iStock)

A rendszeresen kábítószert fogyasztó férfi munkát nem vállalt, a nő spórolt pénzéből éltek májusig, amikor a férfi közölte a sértettel, hogy ő az ördög, akit addig fog ütni, amíg meg nem hal. A nő kezeit megkötözte, összeverte őt, cigarettacsikket nyomott el a combján, majd hajnalban ruhátlanul kihúzta az épület elé, és újabb bántalmazás után sorsára hagyta. A sértett a 8 napon túl gyógyuló sérüléseivel napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget. A lelkileg is megviselt sértettet a történtek után hetekig kórházban ápolták pszichés állapota miatt.

Az ügyészség börtönbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást indítványozott a letartóztatásban lévő vádlottal szemben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top