Aktuális

Győri családirtás: így élte túl a harmadik gyerek

A hatéves Léna nem érti, hogy mi történt körülötte.

Furcsának találta apja viselkedését, ezért elbújt a takaró alá és behunyta a szemét a hatéves Léna, a győri családirtás túlélője – tudta meg a Blikk a meggyilkolt gyerekek nagymamájától.

Margitka szerint a kislány, bár tudja, hogy testvérei meghaltak, nem érti, hogy mi történt körülötte.

győr családirtás rendőrség

Rendőrautó 2019. december 15-én Győr egyik ipari telephelyén, ahol lakossági bejelentés alapján egy lakásban két gyermek, egy 13 éves lány és egy 10 éves fiú, valamint apjuk holttestét találták meg (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Az asszony elárulta azt is, hogy lánya egy éve él együtt új párjával, akitől jelenleg várandós. Volt férje ezt nem tudta feldolgozni, vélhetőleg féltékenységből ölhette meg a gyerekeket és saját magát.

Mint ismeretes, H. Gábor 2016-ban kalapáccsal támadt alvó feleségére., amiért öt év fegyházra ítélték.  Míg büntetését töltötte, felesége elvált tőle. Szeptember végén a férfi kedvezménnyel szabadult. Volt felesége láthatásra vitte hozzá három közös gyermeküket a hétvégén Győrbe, az apa ekkor ölte meg 13 éves lányát és 10 éves fiát, majd öngyilkos lett.

Ha valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Ha te érzed úgy, hogy összecsaptak a fejed felett a hullámok, bátran hívd őket!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top