Aktuális

10 éves diák szúrhatott meg egy 9 éves kislányt a budapesti iskolában

Egyelőre sok a bizonytalanság az ügyben. Az egészen biztos, hogy egy kislány megsérült: a karján vágott seb keletkezett. Az anyuka állítása szerint egy osztálytárs okozta bicskával a vágást, az iskola fenntartója, a Klik azt mondja, a gyerek csak fennakadt a kilincsen.

A fővárosban történhetett az ellentmondásos eset, amelyről egyelőre annyit derített ki a Blikk, hogy az iskolában megsérült 9 éves kislány édesanyja állítja: 10 éves osztálytársa okozott szúrt sérülést a gyermekének. Az anyuka verziójában nem hívtak mentőt a gyerekhez, neki telefonáltak a fővárosi általános iskolából, és kérték, hogy menjen be, mert megsérült a gyermeke. Az anyuka be is rohant, és ő vitte kórházba a kislányt, ahol összevarrták a kórházi zárójelentés szerint három centi széles és négy centi mély sebét.

A kislány eleinte próbálta elbagatellizálni az ügyet azzal, hogy állította: valójában csak fennakadt egy kilincsen, majd arról is beszélt, hogy reggel egy ceruzán összevesztek az egyik osztálytársával, akinél napközben látta a bicskát. Később ismét összevesztek, ekkor került elő újból a fegyver. A Blikk úgy tudja, a kislány azt is mondta, látta, ahogy osztálytársa jön felé a bicskával, mire ő védekezőleg feltette a kezét.

A szülők csütörtökön feljelentést tettek az ügyben, a nyomozás megindult. Az iskola nem reagált a késelésre, de fenntartója, a Klebelsberg Központ a lapnak elmondta: szerintük nem történt iskolai erőszak, a szülő nem mond igazat, a kislányt nem késsel sebezte meg egy társa, hanem futkosás közben nekiszaladt egy elvékonyodó végű kilincsnek, amely sebet okozott a felkarján. Az iskola az esetről feljegyzést készített. „Bűncselekményre utaló körülmény nem állt fenn, ezért nem értesítette a vezető a hatóságot” – jelentették ki közleményükben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top