Aktuális

Elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő

Életének 85. évében szombaton elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító.
makkai ádám gyász

Makkai Ádám a chicagói University of Illinois nyugalmazott professzora volt, aki sokat tett a magyar irodalom nemzetközi elismertetéséért. Makkai 1935. december 16-án született Budapesten, édesapja, Makkai János országgyűlési képviselő, újságíró volt, édesanyja, Ignácz Rózsa pedig író. Bölcsészeti tanulmányait Budapesten kezdte az ELTE-n, majd 1956-ot követően – miután elhagyta az országot – az Egyesült Államokban, a Harvardon és a Yale-en folytatta. 1958 és 1960 között a hawaii, 1963-tól 1964-ig a Kuala Lumpur-i, 1965 és 1974 között pedig több amerikai egyetemen tanított. 1969-től 2004-ig az illinois-i egyetem rendkívüli professzora volt, de az 1985-1986-os tanévben Szingapúrban, majd 1988-tól 2002-ig a hongkongi Baptista Főiskolán tanított nyelvészetet.

1974-ben megalapította az amerikai nyelvészszövetséget, amelynek ügyvezető elnöke is volt. A Forum Linguisticum folyóiratnak is alapítója, kultúrtörténeti jelentőségű műve az angol nyelvű magyar költői antológia. 1965-ben írott disszertációja az angol nyelv idiómaszerkezetéről 1972-ben könyv alakban is megjelent a hágai Mouton kiadónál. 1995-ben Chicagóban alapította meg az Atlantis-Centaur kiadót.

Metafizikába hajló, ironikus verseket írt. Fontosabb kötetei: Szomj és ecset (1966), K=13 (1970), Jupiter szeme (1991), Cantio Nocturna Peregrini Aviumque (1996), Úristen! Engedj meghalni! (2002), Az erő (2003), Jézus és a démonok imája (2005). A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából (válogatás, 2002). Cantio Nocturna Peregrini Aviumque című műve – amely a magyar állam támogatásával szerepelt az 1999-es frankfurti vásáron – nyolc nyelven egyenként 12 variációt tartalmaz Goethe A vándor éji dala című költeményéhez csatolt Egy hasonló című versére.

Budapesten 2002-ben mutatták be A legszebb ezer vers költészetünk nyolc évszázadából címmel ezeroldalas versantológiáját, amelyet tankönyvnek is ajánlottak, mivel a költők rövid életrajza is megtalálható a versgyűjteményben.

Makkai Ádámot 2011-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar költészetet világszerte népszerűsítő műfordítói munkásságáért, a rendkívüli formakultúrájú és páratlan nyelvi leleménnyel megírt költeményeiért, életpályája elismeréseként. 2016-ban Kossuth Nagydíjjal tüntették ki világszerte nagyra értékelt és a magyar költészet rangját emelő műfordításai, illetve egyedülálló formavilágú és invenciózus költészete, kivételes művészi pályája, valamint értékteremtő oktatói és tudományos közéleti életműve elismeréseként. 2016-ban a Magyar Szent István Rend kitüntetésben részesült. 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjává választotta.

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése