Aktuális

Nagyot nő a Babakötvény kamata

A magas hozam az infláció változásának köszönhető.

Februártól a Babakötvény éves kamata a jelenlegi 5,8 százalékról 6,4 százalékra emelkedik – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

A kiemelkedően magas hozam annak köszönhető, hogy kamata minden évben az előző évi infláció plusz 3 százalék, így a reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás.

A kötvény állománya januárban átlépte a 82 milliárd forintot, ami egy év alatt több mint 40 százalékos növekedést jelent. Tavaly közel 35 ezer kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak, így már több mint 200 ezer gyermek életkezdéséről gondoskodtak a családok.

Ha egy szülő a 42 500 forintos állami életkezdési támogatás mellé havi 5 ezer forintot fektet be a Babakötvénybe, akár több mint 2 millió forintot gyűjthet össze gyermeke 18 éves korára, hiszen az állam a befizetések 10 százaléka, maximum 6 ezer forint erejéig külön támogatást is nyújt.

A Babakötvény a gyermek 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top