Aktuális

Több mint 100 kutyát tart borzalmas körülmények között egy debreceni nő

Szerinte az állatok boldogok és vidámak a telepen.
debrecen kutyatelep

Legalább 100 kutyát tart borzalmas körülmények között egy nő Decrecenben – számolt be a Tények.

Az asszonyt az önkormányzat még tavaly márciusban több mint hárommillió forint állatvédelmi bírságra büntette, és nyolc évre eltiltotta az állattartástól, ám a bíróság új határozatot hozott, és az ebek maradhattak. Az állatvédők szerint azonban a helyzet egyre rosszabb a több telekből álló kutyatelepen.

A kutyák gazdája nem akart nyilatkozni a kamerák előtt, de annyit azért elmondott, hogy szerinte az állatai boldogok és vidámak. Az állatvédők szerint ez nem igaz. 

A sok kutya miatt jelenleg a kormányhivatal folytat állatvédelmi eljárást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top