Aktuális

Pisztollyal akart kirabolni egy taxist a 16 éves tini Kecskeméten

Kecskeméten február 15-én hajnalban az egyik helyi taxis felvett egy fiatalembert, akit – kérésének megfelelően – Helvéciára szállított. Az úti célhoz érkezve az utas a fuvarosa türelmét kérte mondván, hogy bemegy pénzért a házba.

Néhány perc elteltével kijött, és visszaült a kocsiba, majd a sofőrre fogva egy fegyvert, a bevételt követelte. A taxis az elkövető kezéből kivette a pisztolyt, majd az autóból kiszállította, ekkor a tettes elszaladt. A bűncselekmény során senki sem sérült meg – közölte a Police.hu.

Fotó: Police.hu

A történtek miatt a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A bűncselekményhez használt eszközt szakértő vizsgálja. A kecskeméti nyomozók beazonosították az utast, akit elfogtak és előállítottak.

A 16 éves kecskeméti fiatalt fegyveres rablás bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top