Aktuális

El kell halasztani a NAT bevezetését a legjobb magyar gimi tanárai szerint

A Lovassy pedagógusai úgy gondolják, a tanterv többet árt, mint használ.

Maruzsa Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős államtitkárához fordultak a Lovassy László Gimnázium tanárai az új Nemzeti Alaptanterv ügyében – írta meg a Magyar Narancs. A veszprémi iskola évek óta az ország legjobbja a legjobbiskola.hu portál összeállítása szerint, ezért ennek külön súlya van. (Kellene, hogy legyen.) A pedagógusok úgy vélik, a pedagógiai szakma többsége a NAT újragondolását szorgalmazza, mert a magyar közoktatás nagyon is rászorul a stratégiai reformra – írja a lap. Azonban az új Nemzeti Alaptanterv nem orvosolja, sőt néhány szempontból inkább súlyosbítja a terület problémáit. Ennek oka az alaptanterv erőltetett ütemű megalkotása, gyors bevezetése és az érdemi szakmai konzultáció elmaradása. Ezek a hiányosságok azonban orvosolhatók. 

Azt javasolják, hogy a NAT bevezetését legalább egy évvel halasszák el, és az így nyert időt olyan szakmai egyeztetésre használják fel, ami nyitott az új szemléletmód és tartalom befogadására is. A Lovassy tanárai szívesen részt vennének az egyeztetésen is. A javaslatot a tantestület 57 tagjából 48 írta alá. 

Résztvevők az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) demonstrációján, amelyen az új Nemzeti alaptanterv (NAT) és a szakképzés átalakítása ellen tiltakoztak (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

A lap emlékeztet: a tantervet már minden nagyobb szervezet kritizálta, a pedagógusok külön is és szervezetten is kikeltek ellene. Baj van az ütemezéssel, a plusz elvárásokkal, amelyet a diákokra rak (úgy, hogy a tananyag közben elvileg csökkent), és azzal, hogy a tervezet ideológiával átitatott, főleg, ami az irodalomtanítást illeti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top