Aktuális

Színdarab közben elájult egy néző Budapesten, a félmeztelen színészeknek kellett segíteniük

A nézők közül senki sem akarta levinni az ájult fiút az emeletről, Simon Kornél és Márfi Márk színészeknek kellett segíteniük.

Váratlan esemény zavarta meg szombat este a Mozsár Műhely Pucér fiúk olvasnak című színdarabjának bemutatóját. Egy fiatal néző a kezdés után rosszul lett – írja a Bors.

A beszámolók szerint a fiú pillanatok alatt került életveszélybe: levegő után kapkodott, majd elfehéredett, végül elvesztette az eszméletét is. Felkapcsolták a villanyt, az előadás megállt, és a nézők próbáltak meg segíteni rajta. Szerencsére volt köztük egy orvos is, mások pedig hívták a mentőket.

A mentők azonban nem fértek volna el a hordággyal, mert a fiú az emeleten lett rosszul, ahová egy szűk lépcsősor vezet a földszintről. Ekkor az egyik segítő elkiáltotta magát, hogy kellene két erős férfi, aki leviszi a földszintre a fiút. De nem mozdult senki.

Újra megismételték a felhívást, de senki sem akart segíteni. Ekkor Simon Kornél és Márfi Márk, az előadás szereplői léptek ki a takarásból, ők emelték fel és vitték le a fiút a lépcsőkön.

Miután az előadás miatt már félmeztelenre vetkőzött színészek átadták az ájult beteget a mentőknek, visszamentek a színpadra, és rendben lejátszották az előadást.

(Kiemelt kép: Németh Gabriella)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top