Aktuális

Végleg itt a tavasz: kedden már 15 fok lesz

A fokok tekintetében már egyértelműen megérkezett a tavasz. A felhők, a szél és a csapadék viszont még tartják magukat a télies menetrendhez.
Végérvényesen itt a tavasz

Kedd estig, ami kevésbé a tavaszra utal, hogy a keleti határ közelében és a Nyugat-Dunántúlon több lesz a felhő, az ország más tájain azonban enyhén felhős vagy derült idő várható – jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kedd reggeltől a keleti tájakon is csökken a felhőzet, máshol viszont gomolyfelhőkre számíthatunk, majd délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet.

Kisebb eső hétfőn este szintén a keleti határvidéken, éjszaka a Nyugat-Dunántúlon fordulhat elő. Estétől az északnyugatira, északira forduló szelet, elsősorban a Dunántúlon, helyenként erős lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet viszont többnyire 11 és 15 fok között valószínű, így meglehetősen tavaszi időnk lesz. 

Még több egyértelmű jel, hogy végre beköszöntött a tavasz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top