Aktuális

Parkolás miatt esett egymásnak két család Kaposváron

A verekedés azért robbant ki, mert az egyik család időről időre túl közel parkolt a másik autójához.
parkolás verekedés ügyészség

A vád szerint a két család között a társasház előtti parkolás már régebb óta konfliktus forrása volt: a vádlott házaspár azt állítja, a sértettek hosszú ideje már mindig olyan közel álltak meg a kocsijukhoz, hogy ők csak nehezen tudtak beszállni.

A pohár 2019 májusában telt be: ekkor a vádlott házaspár férfitagja először csak szóváltásba bonyolódott a sértett családfővel, majd a vita hevében ököllel arcon ütötte úgy, hogy a férfi az aszfaltra esett. Ezt látva fia azonnal közbelépett, hátulról lefogta a vádlottat, majd végül ők is a földre zuhantak.

Az adok-kapokba legvégül a vádlott felesége is bekapcsolódott, aki többször fejbe rúgta a földön fekvő fiút. A további bántalmazást végül a közelben tartózkodók akadályozták meg.

A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat a kaposvári illetőségű házaspár ellen: a férfi pénzbüntetést, míg a felesége próbára bocsátást kapott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top