Aktuális

Koronavírus: így kellene működnie a távoktatásnak

Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban nem újdonság a digitális oktatás, de azért az ottani tanárok is látják, hogy sok kihívást jelent most a helyzet. Videó.

A kormány a koronavírus miatti veszélyhelyzet bejelentését követően pénteken már az iskolák bezárását is elrendelte. Ezután a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanárai rendkívüli értekezleten egyeztettek a távoktatás feltételeiről és módszereiről. Bár az iskolában ötödik éve digitális tanítás zajlik, a távoktatás nehézségeivel tanároknak és diákoknak egyaránt szembe kell most nézniük.

Kepecs Judit tanár azt mondta, biztosan nagyon fura lesz az új rendszer az elején, de ha sikerül beleállni abba, hogy fegyelmezetten, órarend szerint mennek az órák, akkor izgalmas lesz és újszerű.

Nádori Gergely azt is elmondta, nem gondolják, hogy tanévet kellene majd ismételni, mivel meg vannak győződve róla, hogy a távoktatás is tud majdnem ugyanolyan hatékony lenni, mint az iskolai tanulás.

A legnagyobb nehézségre egyébként az élő nyelvek oktatásánál számítanak a tanárok, és persze az is kérdés, meddig kell az új rendszerben létezniük diákoknak és tanároknak, mert ami egy-két hétig könnyen fenntartható, az hosszabb idő után fárasztóvá és nagyon monotonná válhat. Jó hír, hogy a diákok is tisztában vannak a helyzet komolyságával és egyelőre nagyon együttműködőek.

Hogyan zajlanak majd az órák, a számonkérések, az kiderül az AKG alábbi videójából.

A legfrissebb koronavírus-hírek az nlc-n:

 

Fotó: Neményi Márton

Fotó: Neményi Márton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése