Aktuális

Túl szoros láncon tartotta kutyáját, hagyta, hogy elpusztuljon

Az állat hónapokig szenvedett, a bátonyterenyei férfi állatkínzásért felel.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 43 éves férfi ellen emelt vádat, aki kegyetlen módon tartotta kutyáját, a bánásmód pedig az állat pusztulásához vezetett – közölte az MTI-vel a Nógrád megyei főügyész kedden. Bóna Gyula elmondta: a Bátonyterenyén tartott hároméves keverék kutya elpusztulását a szoros lánc által okozott sérülések okozták. A hosszan tartó fojtás miatt az állat nyakán először kisebesedett a bőr, majd 40-50 nap után a szorító hatás miatt a keringési rendszere – jelentős szenvedések után – összeomlott. A férfival szemben az ügyészség különös szenvedést okozó bánásmód alkalmazásával elkövetett állatkínzás bűntette miatt emelt vádat, ezenkívül – más cselekményei okán – garázdaság, lopás és testi sértés miatt is. A főügyész hozzátette: a férfit korábban már ítélték felfüggesztett szabadságvesztésre, az ügyészség vele szemben most halmazati büntetésként végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

Címlapképünk illusztráció, forrás: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése