Aktuális

Azt ígérik, nem lesz hiány a csirkehúsból

Jövő héten helyreállhat a rend a henteseknél, és a csirkehús ára sem száll el.

Már jövő héten eltűnhetnek a sorok a henteseknél, melyek a koronavírus-járvány miatt alakultak ki. A Magyar Nemzet megszólaltatta a Magyar Broilerszövetség elnökét, akit Bárány Lászlónak hívnak.

fotó: istock

fotó: istock

Bárány László szerint a húsfeldolgozók termelése folyamatos, így ha rövid időre elő is fordult hiány a boltokban, néhány napon belül minden kereskedő fel tudta tölteni a készleteit. Bár egyes kereskedők igyekeztek kihasználni a helyzetet, tényleges árrobbanás nem történt, a feldolgozók mindössze 5-8 százalékkal emelték az árakat – írja a lap.

Persze volt hentes, aki 3000 forintért adta a csirkemellfilé kilóját. Ezzel kapcsolatban Bárány László azt mondta, „ha valaki 1450 forintért megkapja a csirkemellet, majd 3000-ért kínálja, akkor illik rá az arcátlan jelző”.

Ezeket a csirkemellrecepteket feltétlenül próbáld ki:

A legjobb 4 dolog, ami csirkével történhet

Sajtos-tormás töltött csirkemell

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top