Aktuális

Koronavírus: megszólalt a fertőzötten műtő szegedi orvos – frissítve!

Az orvos szerint Szegeden fertőződhetett meg, nem pedig Ausztriában. Az Orvosi Kamara eljárást indít ellene.

A legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, aki közleményében kiemelte: nem bizonyított, hogy külföldön fertőződött meg a koronavírussal. A rektor közlése szerint egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt Dél-Tirolban, ahonnan március 8-án, tehát a magyarországi hivatalos veszélyhelyzet – és egyúttal az egyetemi oktatás és betegellátás leállása – előtt érkezett haza. Az üdülés helyszíne az előzetes információk alapján nem tartozott a koronavírus által veszélyeztetett területek közé.

Fotó: iStock

Fotó:illusztráció, iStock

Több évtizedes tapasztalattal rendelkező, gyakorló orvosként utazása, ott tartózkodása, valamint hazajövetele során nem tapasztalt sem magán, sem a környezetén olyan jelet, amely akár a vírusfertőzés legkisebb gyanújára is okot adhatott volna. Az sem bizonyítható, hogy a koronavírus külföldön került a szervezetébe, könnyen elképzelhető, hogy Szegeden fertőződött meg, fül-orr-gégészként egyébként is gyakran kerül kapcsolatba felső légúti fertőzésekkel – tudatta a professzor.

Hazaérkezését követően orvosi munkáját – mint korábban is minden esetben – steril körülmények között, a legszigorúbb egészségügyi protokoll szerint végezte, így közlése szerint kizárt, hogy akármelyik pácienst fertőzésveszélynek tette volna ki.

A rektor leszögezte, miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket. Mostanáig nem találtak pozitív mintát közvetlen környezetében. Hozzátette: jelenleg családjával együtt karanténban van, és gyakorlatilag már tünetmentes. Mint írta, bár Szegeden van néhány pozitív eset, ezek tőle teljesen függetlenek, a fertőzöttekkel semmilyen kapcsolatban nem állt.

(MTI)

UPDATE (15:59): Az orvosi kamara eljárást indít a koronavírussal fertőzött szegedi orvos ellen. „A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból és azonnali hatállyal eljárást indít a Szegedi Tudományegyetem rektorával szemben. Szükség esetén az eljárás magasabb fórumok elé kerül” – olvasható a MOK honlapján.

A legfrissebb koronavírusos hírek az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top