Aktuális

Emelik az ápolók, csökkentik a miniszterek fizetését

Jól gondoljátok, nem Magyarországon történik ez, hanem a szomszédban.

A koronavírus okozta rendkívüli helyzetben 30 százalékkal csökkenti az állami tisztségviselők fizetését, köztük a parlamenti képviselőkét és a miniszterekét a szlovén parlament. Ott ez az egyik eleme a rendkívüli, gazdaságélénkítő csomagnak. A fizetéscsökkentés vonatkozik az állami részesedéssel rendelkező vállalatok felügyelő bizottsági tagjaira is.

Emellett pénzügyi támogatásokkal segítik az állampolgárokat és a gazdasági szereplőket, hogy átvészeljék a koronavírus-járvány okozta válság első néhány hónapját.

És ez nem minden: a járvány ideje alatt az egészségügyi dolgozók, a polgári védelmi szervezetek és más kulcsfontosságú szolgálatok 10 és 200 százalék közötti illetménykiegészítést kapnak.

Azok, akik járvány és a korlátozások miatt nem járhatnak munkába, ugyanolyan státusszal és jogokkal rendelkeznek majd, mint azok, akik emiatt elveszítették a megélhetésüket. Rendkívüli nyugdíj-kiegészítést kapnak továbbá a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők. Azok pedig, akik kisvállalkozókként dolgoznak (egy vagy két alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalkozások), a minimálbér 70 százalékának megfelelő havi jövedelmet kapnak az államtól, amely után nem kell járulékot fizetniük. Ezek a vállalkozások átmenetileg mentesülnek a havi jövedelemadó-előleg fizetése alól is.

A krízis alatt a vállalatok likviditásának erősítése céljából a kormány úgynevezett „garanciasémát” vezet be, és felvásárolja a bankok követeléseit a vállalatokkal szemben, valamint átmenetileg befagyasztja számukra a jövedelemadó fizetésének kötelezettségét is.

A szlovén gazdaságélénkítő csomag értéke 2 milliárd euró (mintegy 710 milliárd forint).

(MTI)

A legfrissebb koronavírus-hírek az nlc.-n:

koronavírus, maszk

Akkor most kinek kell maszkot hordania? (Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top