Aktuális

Koronavírus: már több mint félmillió fertőzött van a világban

Összesen 176 országban mutatták ki eddig a vírus jelenlétét a Johns Hopkins Egyetem tájékoztatása szerint.

Elérte az 532.692-t az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma péntek reggelre. 24.075-en vesztették életüket a Covid-19-ben és 122.672-en gyógyultak meg – tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A diagnosztizált esetek száma persze nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.

Kínában (Hongkong és Makaó nélkül), ahol a járvány tavaly év végén kezdődött, 81.782 esetet tartottak nyilván, 3291-en haltak meg és 74.181-en gyógyultak meg. Csütörtök reggel óta haláleset nem történt. Péntekre virradóan a kínai hatóságok 55 új fertőzöttet regisztráltak, közülük 54-en külföldről érkeztek. Peking csütörtökön bejelentette, átmenetileg lezárja határait a külföldről érkezők előtt. A rendelkezés nem vonatkozik a diplomáciai testületekre, más, „szükséges gazdasági, kereskedelmi, tudományos vagy technológiai tevékenység céljából” Kínába utazni kívánó külföldiek vízumot kérhetnek.

Olaszországban péntek reggel 80.589 regisztrált fertőzöttet jelentettek, 8215 halottal és 10 361 gyógyulással. Szakértők nem zárták ki, hogy elérkezett a tetőzés, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ezekben a napokban várt. A WHO főigazgató-helyettese Ranieri Guerra hangsúlyozta, a számok alakulásától függetlenül, az olaszoknak továbbra is szigorúan be kell tartani az óvintézkedéseket.

Az Egyesült Államokban 85.991 fertőzöttet, 1296 halottat és 753 gyógyult beteget tartanak nyilván. Ugyanakkor a héten egy televíziós beszélgetésben Donald Trump elnök a szigorítások enyhítését, valamint a munkába visszatérést szorgalmazta, és közölte: tervei szerint az Egyesült Államokban már április közepén ismét a régi kerékvágásban zajlik majd az élet.

Spanyolországban 57.786-ra emelkedett a fertőzöttek száma, a járványban eddig 4365-en vesztették életüket. Az egészségügyi és szociális intézményekben továbbra is gondot jelent a védőfelszerelések nagy mennyiségű utánpótlása, Madrid ezért a NATO segítségét kérte.

Németországban 43.938 fertőzött mellett 267 a halálos áldozatok száma, és 5673 a gyógyultaké.

Franciaországban 29.566 a fertőzöttek száma, 1 698-an vesztették életüket és 4955-en távozhattak egészségesen a kórházból. A kedd reggel életbe léptetett egészségügyi szükségállapot két hónapig lesz érvényben.

Az Egyesült Királyságban 580-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, a regisztrált fertőzötteké pedig 11 812-re. A betegségből eddig 150-en gyógyultak fel.

Idehaza a friss adatok szerint 300 embernél igazolódott a fertőzés. 

Az AFP francia hírügynökség számítása szerint már több mint 3 milliárd embert szólítottak fel otthonmaradásra a világ 70 országában vagy régiójában a Covid-19 járvány megfékezése érdekében.

(MTI)

Legfrissebb hírek a koronavírusról az nlc.-n:

koronavírus

A Vöröskereszt szállítmánya Dél-Koreában. (Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top