Utazás

Betontalpat tett a sínekre egy kamasz, majdnem kisiklott a vonat Somogy megyében

A 16 éves egy betontalpat tett a sínekre, később azt mondta, nem gondolta, hogy baj lehet belőle.

Egy 16 éves helyi fiatal Somogyszentpált elhagyva gyalogolt a vasútvonal mellett kedden, amikor talált egy hátrahagyott betontalpazatot. Úgy gondolta, jó ötlet, ha a sínekre teszi.

Nem sokkal később egy személyvonat haladt arra, és hiába vette észre a mozdonyvezető az akadályt, már nem tudott előtte megállni. A vonat több mint száz méteren át tolta maga előtt a betondarabot. Szerencsére a szerelvény nem siklott ki, személyi sérülés nem történt, és anyagi kár sem keletkezett.

Az eset után a rendőrök egy csapat fiatalt ellenőriztek, a társaság egyik tagja pedig beismerte, hogy viccből egy betontalpat tett a sínekre. Azt mondta, nem gondolta, hogy baj lehet belőle.

A feltételezett elkövetőt a rendőrök előállították a a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top