Aktuális

Koronavírus: a svédek már azt is közölték, mennyi halottra számítanak

Prognosztizált Svédország.

Több ezer halottal kell számolni Svédországban az elhúzódó Covid-19-járvány miatt Stefan Löfven svéd miniszterelnök szerint. Mint mondja, az, hogy Svédországban lassabban terjed a járvány, mint más országokban, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ezért kevesebb súlyos beteg vagy halott lesz.

Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Svédországban megpróbálják késleltetni a fertőzöttek számának növekedését, hogy ne terheljék túl az egészségügyi rendszert. „Ez azonban magában foglalja azt is, hogy további intenzív ápolásra szoruló súlyos betegeink lesznek, és jelentősen több halottunk is lesz. Több ezer halottal kell számolnunk” – hangsúlyozta.

A stockholmi városvezetés közlése szerint a hétvégén nyitják meg az első ideiglenes, tábori jellegű kórházat a svéd főváros délre található elővárosa, Älvsjö rendezvényközpontjában. A létesítményben egyelőre 140 beteget tudnak kezelni, de a hatóságok szerint a befogadóképességét szükség esetén 600 férőhelyesre bővíthetik.

Svédország a legtöbb európai államtól eltérő stratégiát követ a járvány elleni küzdelemben: nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak. Legfrissebb adatok szerint Svédországban eddig 358 beteg hunyt el a Covid-19-járvány következtében.

(MTI)

A legfrissebb koronavírushírek az nlc.-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top