Aktuális

Letartóztatták a nőt, aki 50 késszúrással ölte meg idős anyját

A nő ráadásul élősködött is az asszonyon, az ápolási díjából finanszírozta italozását. Saját keresete nem volt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoztak.

K. Rita és édesanyja, a 79 éves beteg, ápolásra szoruló sértett együtt laktak a mogyoródi házukban.

A gyanúsított jövedelmét az édesanyja ápolásáért járó díj biztosította, más jövedelemmel nem rendelkezett. A gyilkost környezete erőszakosnak és alkoholfüggőnek írta le. 

2020. április 6-án K. Rita ittasan nagyméretű konyhakéssel az ágyán ülő édesanyját több mint 50 alkalommal mellbe szúrta. Az idős nőnek esélye nem volt, a helyszínen meghalt. K. Rita aznap este értesítette tettéről a mentőket és a rendőrséget.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta, az ügyészi indítványt megvizsgálta és azzal egyetértve elrendelte a terhelt nő letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2020. május 9-ig.

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így az nem végleges, de végrehajtható.

(via)

(Kiemelt kép: Police.hu)

További cikkek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top