Aktuális

Még korántsem győzték le a járványt New York-ban

Nincsenek tervek a mindennapi élet újraindítására - mondta a kormányzó Andrew Cuomo.

A koronavírus-járvány elleni harcnak még csak a közepén járunk – jelentette ki vasárnap Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

A vezető hangsúlyozta, hogy a járványt még korántsem győzték le, ezért még nincsenek tervek az állam gazdasági és mindennapi életének újraindítására. „A szörnyű járvány ismét támadhat, ha túl korán nyitjuk meg az államot” – fogalmazott hozzátéve, hogy a járvány csúcspontján túljutottak, a járványgörbe leszállóban van.

Cuomo leszögezte, hogy az újraindítást az egészségügyi helyzet alakulásához kell igazítani. „Vonjuk le a tanulságokat és ennek alapján építkezzünk újra, jobb életet kell felépítenünk, mint a korábbi volt” – fogalmazott. Közölte, hogy vasárnap telefonon egyeztetett Charlie Baker massachusettsi kormányzóval, és készen áll 400 lélegeztetőgépet szállíttatni az északkeleti tagállamba.

A politikus elmondta, hogy szombaton 507 ember hunyt el az államban a koronavírus okozta tüdőgyulladásos betegségben. „Nagyon aggasztónak” minősítette az idősotthonokban pusztító járvány hevességét és a jövő héttől az antitesttesztek nagyszabású kibővítését ígérte az egész állam területén.

Közölte, hogy az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyta a kidolgozott teszt alkalmazását, és a jövő héttől naponta kétezer tesztet végeznek majd. Szerinte ez reális adatokat ad majd az egészségügyi helyzetről.

Vasárnap az Egyesült Államok keleti partvidékén több, a járvány által leginkább sújtott tagállamnak a kormányzója is arról adott interjút, hogy korainak tartja a gazdaság újraindítását. Így foglalt állást Ralph Northam, Virginia és Larry Hogan, Maryland kormányzója. Hogan a CNN hírtelevízió vasárnapi politikai vitaműsorában azt mondta, nem volt szerencsés, hogy Donald Trump elnök a Twitteren bátorította a gazdasági újraindítás mellett több államban tüntetőket. Nancy Pelosi házelnök a Fox televízióban szerencsétlen dolognak nevezte a tüntetéseket, az ABC televízió vasárnapi politikai vitaműsorában azonban azt is közölte, hogy nem túlozná el e demonstrációk jelentőségét.

Gina Raimondo, Rhode Island kormányzója a kisvállalkozásoknak nyújtandó szövetségi kormányzati segítséget sürgetett, bár azt mondta, hogy az általa irányított államban egyelőre nem gondolkodnak a gazdaság újraindításán. 

Mint mondta: Rhode Island még hetekre van a járvány csúcspontjától, az újonnan diagnosztizált fertőzöttek és a halálesetek száma még folyamatosan emelkedik.

Interjúja után Donald Trump a Twitteren szintén a kisvállalkozásoknak biztosított gazdaságélénkítő csomagterv összegének emelését sürgette. A programban rendelkezésre álló 349 milliárd dollár ugyanis két hét alatt elfogyott.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház vasárnap déli adatai szerint az Egyesült Államokban immár több mint 742 ezer vírusfertőzöttet diagnosztizáltak, és 39 ezernél is több halálos áldozatot követelt.

(MTI)

(Kiemelt kép: Johannes EISELE / AFP)

További cikkek

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top