Aktuális

New Yorkban meg kell hosszabbítani a kijárási korlátozásokat

Az Egyesült Államok több tagállamában ugyanakkor megkezdték a mindennapi élet újraindítását hétfőn.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szokásos napi sajtóértekezletén közölte: vasárnap 337 beteg halt bele a koronavírus okozta Covid-19 betegségbe. Mint fogalmazott: „ez csökkenés, de még mindig tragikusan magas arány”. Az újonnan kórházba szállított betegek száma nem emelkedik, de nem is csökken.

A kormányzó elmondta: eddig 7500 emberen végeztek antitesttesztet, amely 14,9 százalékban pozitív lett. Ez azt mutatja ki, hogy a vizsgált személy átesett-e már a fertőzésen. Közölte azt is, hogy nagyobb számban lett pozitív a teszt a spanyol ajkú és az ázsiai gyökerű amerikaiaknál. Egyúttal pedig bejelentette, hogy május 15. után meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat, bár ez alól néhány vidék kivétel lehet.

koronavírus

Orvosok érkeznek reggel egy New York-i kórházba (Fotó: Cindy Ord/Getty Images)

A tábori kórházak a tervek szerint az államban elővigyázatosságból még őszig fennmaradnának arra az esetre, ha a járvány ismét fellángolna, ahogy azt egyes egészségügyi szakértők jósolják. „Azzal számolunk, hogy ősszel ismét előfordulhat a Covid, vagy a Covid és a normális influenza együttes járványa” – mondta Cuomo. Beszélt arról is, hogy New York államnak nincs elég pénze kifizetnie a munkanélküli-segélyeket. 

Közben az Egyesült Államok több tagállamában megkezdték a mindennapi élet újraindítását. Oklahomában, Georgiában, Dél-Karolinában és Alaszkában hétfőtől ismét nyitva vannak a kisebb üzletek, több tagállamban a jövő hétre tervezik az újranyitást. Colorado kormányzója hétfőn jelentette be, hogy a jövő héttől ismét nyitva lesznek a fodrászatok és a szolgáltatásokkal foglalkozó kisebb üzletek. Tennessee-ben, Mississippiben szintén a jövő héttől indulnak újra a kisebb vállalkozások. Montana kormányzója lehetővé tette, hogy a társadalmi elkülönülés szabályait betartva ugyan, de a templomok már vasárnaptól ismét fogadhassák a híveket. Nyolc, republikánusok vezette államban – Arkansasban, Dél-Dakotában, Észak-Dakotában, Iowában, Nebraskában, Oklahomában, Utahban és Wyomingban – egyébként a járvány idején korábban sem vezettek be kijárási korlátozásokat.

Az Egyesült Államokban – a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint – hétfő délig több mint 968 ezer fertőzöttet és körülbelül 54 ezer halottat regisztráltak. Több kórházban is próbálkoznak azzal a Franciaországban már kísérleti jelleggel alkalmazott gyógyszerrel, amelyet artritiszes betegek kezelésére használnak.

(MTI)

Aktuális híreink a koronavírussal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top