Aktuális

Átlépte a 26 ezret a koronavírus halálos áldozatainak száma a briteknél

Ebbe már azokat a halálos áldozatokat is beleszámolták, akik a kórházakon kívül hunytak el koronavírus következtében.

A kórházakon kívül bekövetkezett halálesetekkel együtt több mint 26 ezer halálos áldozata van eddig az új koronavírus okozta Covid-19-járványnak Nagy-Britanniában – közölte szerdán a brit kormány. Az eddig ismertetett napi nagy-britanniai halálozási adatok a kórházakban bekövetkezett halálesetek számát mutatták, de Matt Hancock egészségügyi miniszter kedden bejelentette, hogy szerdától a napi statisztikai összesítések tartalmazzák a kórházakon kívüli haláleseteket is.

Dominic Raab külügyminiszter a kormány szerda este tartott napi tájékoztatóján elmondta: az új módszertannal összeállított teljes körű statisztika alapján 26.097-en haltak meg Nagy-Britanniában a koronavírus okozta betegségben a március 2-án regisztrált első haláleset óta. Raab elmondta, hogy az angliai közegészségügyi szolgálat visszamenőleges adatsora erre az időszakra vetítve 3811 olyan halálesetet is tartalmaz, amelyek a kórházakon kívül, például az idősotthonokban vagy a betegek saját otthonaiban történtek. A külügyminiszter hangsúlyozta: ez nem jelenti a halálesetek számának hirtelen megugrását, hiszen a pótlólagos adatok a március 2. óta eltelt időszak egészére oszlanak el. A szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a megelőző 24 órában 765-en haltak meg a Covid-19 betegségben.

Megemlékezés egy brit kórházban

Megemlékezés egy brit kórházban (Fotó: Alex Pantling-Getty Images)

Nagy-Britanniában szerdáig 818.539 szűrővizsgálatot végeztek és 165.221 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal. A szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4076-tal emelkedett. Egy nappal korábban 3996, egy héttel ezelőtt 4451 új fertőződést azonosítottak, a korábbi hetekben 5500-5600 közötti napi esetszám-emelkedést regisztráltak.

A Downing Streeten tartott szerda esti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elmúlt egy nap alatt 52.429 koronavírustesztet végeztek. A brit kormány csütörtöktől napi 100 ezerre kívánja emelni a szűrések számát, de Boris Johnson miniszterelnök nemrégiben kijelentette, hogy a valós cél a napi negyedmillió szűrés elvégzése. Szerdától lehetővé vált a saját otthonukban élő 65 éven felüliek szűrése – abban az esetben, ha az érintettek mutatják a koronavírus okozta betegség tüneteit –, valamint azoké is, akik kritikus fontosságú munkát végeznek és munkájukat nem tudják otthonról ellátni.

A kormány emellett elkezdte az idősotthonok lakóinak és a gondozószemélyzet tagjainak tömeges tesztelését is, függetlenül attól, hogy észlelik-e magukon az új koronavírus okozta Covid-19 betegség tüneteit vagy sem. A szűrés kiterjesztése azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában 25 millióan jelentkezhetnek koronavírustesztre a kormány által erre a célra kialakított online felületen.

Yvonne Doyle, a Public Health England orvosigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón a biztató jelek között említette, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma az elmúlt egy hétben országosan 16 százalékkal, 18.388-ról 15.356-ra csökkent.

Ezek is érdekelhetnek:

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése