Aktuális

Benedek Tibor teljesen visszavonul a vízilabdától

Magánjellegű okból döntött a visszavonulás mellett a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor.

Május 1-i dátummal visszavonulok minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől és a következő években kizárólag szurkolóként veszek részt a hazai vízilabda életében és az UVSE további szakmai munkájában – tudatta hivatalos közleményében Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó.

A sportoló megköszönte az UVSE-ben eltöltött három és fél évet, mely idő alatt – mint fogalmazott – rengeteg szeretetet, támogatást és bizalmat kapott az Egyesület vezetőitől, elsősorban Lovas Péter elnöktől és munkatársaitól.

Benedek Tibor

Benedek Tibor (Fotó: Smagpictures.com / Piroska Olajos)

“Külön köszönet minden fiatal sportolónak, akiket taníthattam vagy szerencsés esetben a mesterük lehettem. Szerettem Mester lenni, megkaptam tőle szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként és büszke vagyok a csapatra amelyikkel másfél szezont együtt dolgoztam. Összességében elmondhatom, hogy Szövetségi kapitányként és utánpótlás edzőként is mindent megkaptam, amit megkaphattam, sajnos mindent nem nyerhettem meg, de nem akarok telhetetlennek látszani” – fogalmazott Benedek Tibor.

A vízilabdázó magánjellegű okból döntött a visszavonulás mellett és közölte, hogy az ügyben semmilyen további nyilatkozatot nem kíván tenni.

További hírek Benedek Tiborról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top