Aktuális

Hazaengedték a dílert, aki drogot adott el a bulizó fiataloknak

Nyomkövetőt kap a gyanúsított.
Házi őrizetben a díler

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség pedig indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószert adott el az érettségi bulit tartó fiataloknak – írja az Index. Ugyanakkor a bíróság nem letartóztatást, hanem bűnügyi felügyeletet rendelt el számára nyomkövetővel.

Mint arról már írtunk, május 9-én vidéki tinédzserek lakást béreltek a fővárosban, ittak, buliztak és kábítószert is fogyasztottak. Éjjel egy óra után az egyik fiú a drog hatása alatt törni-zúzni kezdett és kivetette magát az ablakon. Állapota azóta is válságos, eltört a gerince, tüdeje roncsolódott.

A dílert, aki LSD-t, füvet és speedet adott el a kamaszoknak, a rendőrség május 14-én fogta el, és  kábítószer kereskedelmének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy a férfi – ha szabadlábon maradna – megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el. Ezért fellebeztek, hogy letartóztatásba kerüljön a férfi.

Címlapképünk illusztráció.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top