Aktuális

Kislányokat rabolt ki egy 65 éves férfi Balatonfüreden

Egy balatonfüredi parkban kislányokat rabolt ki egy 65 éves férfi. A rendőrök 10 percen belül elfogták.
rendőrség rendőrautó sziréna

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás egy 65 éves győrújbaráti lakos ellen. A férfi május 19-én 17 óra körül egy balatonfüredi parkban odament két padon ülő gyermekhez, és az öklét mutogatva pénzt követelt tőlük. A két kislány ijedtében odaadta neki a náluk lévő több ezer forintot, majd az elkövető távozott a helyszínről.

A rendőrséget az egyik gyermek édesanyja értesítette, majd a rendőrök a bejelentést követő tíz percen belül Balatonfüred belterületén elfogták a férfit. Megtalálták nála a gyermekektől kikövetelt pénzt, melyet lefoglaltak.

Ezután előállították a helyi rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vétele mellett a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és előterjesztést tettek az illetékes ügyészség felé letartóztatásának indítványozására.

(Kiemelt kép: iStock)

További hírek gyerekek kirablásáról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top