Aktuális

Kétmillió forintot talált takarítás közben, eltette

A takarítónő ellen lopás miatt indult büntetőeljárás.
Kutya támadt egy anyára és két gyerekre Csepelen

Több mint kétmillió forintot lopott a tatai hotel egyik alkalmazottja, miután takarítás közben a hotel egyik szobájában ekkora összeget talált – írja a 24.hu, ami emlékeztet, hogy az eset februárban történt.

Mint kiderült, a takarítónő a szobában talált kétmillió forintot a ruhájába dugta, majd hazavitte. Miután otthon megszámolta a pénzt, a nő a megőrzését egy rokonára bízta. Közben a meglopott vendég csak két nappal azután vette észre, hogy a pénzének nyoma veszett, hogy elutazott a hotelből.

A lopás áldozata feljelentést tett a Tatai Rendőrkapitányságon, a rendőrök nyomozást indítottak, és be is azonosították a vértesszőlősi nőt, majd gyanúsítottként kihallgatták. A nő beismerte a tettét, ellene lopás miatt indult eljárás. A nyomozók a lopott pénzt 55 ezer forint híján lefoglalták és kedden visszaadták a tulajdonosának.

Még több érdekes cikk takarítónőkről az nlc.hu-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top