Aktuális

Több százan voltak Richárd temetésén, aki még májusban ugrott ki egy budapesti lakás ablakán

Az Érdi VSE fiatal focistáját szerdán délután helyezték örök nyugalomra. Richárd kábítószer hatása alatt ugrott ki az ablakon egy házibuliban.

Még májusban írtunk arról, hogy kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki egy vasárnapra virradó éjjel kiugrott egy I. kerületi lakás ablakából Budapesten. A fiú állapota sokáig válságos volt, majd a kórházban elhunyt. A dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, elfogta a rendőrség.

Richárd a többiek elmondása szerint a buliban „zavart, agresszív” lett, a lakásban bútorokat tört össze, összefüggéstelenül beszélt, majd betört egy üvegajtót, amellyel önmagát is megsebezte. Társai megpróbálták ellátni a sérülését, és mentőt hívtak hozzá. Richárd egyre agresszívabb és zavartabb lett, az egyik nyitott ablakon át megpróbált fellépni az ablakpárkányra, ebben azonban egy lány megakadályozta, ekkor átrohant a másik szobába, és az ott nyitva lévő ablakon kiugrott a 2. emeleti lakásból

A mindössze 17 éves N. Richárd az Érdi VSE focistája volt, mai temetésére több százan mentek el. A  család azt kérte, a koronavírusra tekintettel mindenki egy szál virággal érkezzen, és rója le a kegyeletét, valamint mellőzzék a személyes részvétnyilvánítást a családtagokkal – írja a Bors. Richárd  óriási Fradi-drukker volt, így temetésén a Fradi-himnusz szólt.

(Kiemelt kép: illusztráció)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top