Aktuális

Változás áll be hétfőtől a vonatoknál a Budapest–Vác–Szob vonalon

Újraindul a közlekedés, de lesz, ahol továbbra is pótlóbuszok közlekednek a vonatok helyett.
Változás áll be hétfőtől a vonatoknál a Budapest–Vác–Szob vonalon

Hétfőtől módosított menetrend lép életbe a Budapest–Vác–Szob vonalon, és már csak néhány vonat helyett közlekednek pótlóbuszok Nagymaros és Szob között. A szobi vonalon a nemzetközi vonatok július 13-tól közlekednek, a 280-s számú és a 278-as Metropolitan EuroCity, a 477-es Metropol EuroNight és a 131-es Báthory EC vonatok kivételével, amelyek július 14-től indulnak. A nemzetközi járatoknak nem kell kerülő úton haladniuk, hanem Szobnál lépik át a határt.

Az egyvágányú közlekedés miatt a nyíltvonalon egy időben, egy irányban csak egy vonat közlekedhet, a járatoknak az állomásokon meg kell várni az ellenkező irányú vonat megérkezését. A vasúttársaság a menetrend kialakításakor törekedett arra, hogy a reggeli csúcsidőszakban munkába járás szempontjából lényegesebb, Budapest felé közlekedő vonatokat részesítse előnyben, ezért a Szob felé közlekedő vonatok esetében Nagymaroson hosszabb tartózkodásra kell számítani.

Néhány vonat a fővárosból Szob helyett csak Nagymarosig közlekedik, illetve Nagymarosról indul a Nyugatiba, helyettük munkanapokon továbbra is pótlóbuszok járnak az vasútvonal északi szakaszán.

A belföldi vonatok menetrendjét érintő módosítások:

  • Néhány járat kivételével Budapest és Nagymaros között a szokásos alapmenetrend szerint közlekednek a vonatok. (Kivételek: a 2330-as számú vonat 8 perccel később 3:00-kor indul a Nyugatiból. Szobról a 2317-es számú 7 perccel később, 7:45-kor; a 2337-es 11 perccel később, 8:45-kor; a 2357-es 15 perccel később, 9:49-kor; a 2361-es és 2371-es 9 perccel később, 23:23-kor és 0:23-kor ér a Nyugatiba. Vácról Budapestre a 2427-es, 2457-es és 2477-es számú vonatok 4 perccel korábban, 7:40-kor, 8:40-kor, illetve 9:40-kor érkeznek a főpályaudvarra.)
  • Reggelenként az alapütemű vonatok a munkába járás szempontjából a fő irányban 1-4 perccel korábban indulnak Szobról. Ellenkező irányban, a Szob felé közlekedő vonatok 19 perccel később érkeznek a határállomásra, ezek a vonatok hosszabb ideig tartózkodnak Nagymaroson.
  • Napközben 10 és 21 óra között az alapütemű vonatok 10 perccel korábban indulnak Szobról és 10 perccel később érkeznek Szobra. A vonatok Nagymaroson tartózkodnak, ennyivel növekszik az utazási idő Nagymaros és Szob között.
    Szobról a 2369-es számú vonat 2 perccel később, 5:26-kor, a 2317-es 8 perccel később, 6:32-kor, a 2357-es számú 14 perccel később, 8:38-kor indul.
  • Munkanapokon a Nyugatiból 06:15-kor (2322-es számú), 14:25-kor (2326-os), 16:25-kor (2366-os), 17:25-kor (2386-os), 18:25-kor (2328-as), 20:25-kor (2408-as) induló vonatok csak Nagymarosig mennek. Nagymaros és Szob között pótlóbusz szállítja az utasokat. Szob helyett Nagymarosról indul 07:47-kor a 2337-es számú járat, Szobról 7:20-kor szintén pótlóbusz viszi az utasokat Nagymarosra. A buszok Nagymaros vasútállomásnál, Zebegény vasúti megállóhelynél lévő ideiglenes autóbusz-megállónál (a vasút, a Petőfi tér, a Pacsirta tér, a Pacsirta utca és Pozsonyi utca által határolt területen), Szob SZTK autóbusz-megállónál, és a szobi vasútállomásnál állnak meg. A pótlóbuszokról a Dömösi átkelés nevű megállóhelynél nem lehet leszállni, vagy azokra felszállni.
  • A hétvégéken a Nyugatiból 07:15-kor (2342-es), 08:15-kor (2362-es), 09:15-kor (2382-es), 10:15-kor (2324-es) induló vonatok csak Nagymarosig közlekednek. Szob helyett Nagymarosról indulnak a vonatok 15:45-kor (2313-as), 16:45-kor (2333-as), 17:45-kor (2353) és 18:45-kor (2321-es).
  • A vonatok Dömösi átkelés megállóhelyen nem állnak meg.

Az egyvágányú közlekedés miatt egy esetleges műszaki meghibásodás esetén nagyobb késések alakulhatnak ki.

(MTI)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top