Aktuális

Kiszakította egy traktor az autós gyerekülést, meghalt egy 5 éves kislány

Gyermekéletbe került egy stoptábla be nem tartása. A kislány be volt kötve a gyerekülésbe, a traktor azonban kiszakította a hátsó ülésről.
gyerekülés

Meghalt egy 5 éves kislány, amikor a Vas megyei Nemeskolta és Sorkifalud között összeütközött egy traktor és személygépkocsi péntek este. A traktoros, egy húszéves férfi a stoptáblát figyelmen kívül hagyva hajtott be az útkereszteződésbe, és összeütközött a gépkocsival.

A munkagép olyan szerencsétlenül találta el a személyautót, hogy az egész bal hátulját letépte a járműnek, vele együtt kiszakadt a gyerekülésülés is, amiben a kislány bekötve utazott, ezután a gyerek a gyereküléssel együtt a traktor alá szorult. A helyszínen sikeresen újraélesztették, de nem sokkal később belehalt a sérüléseibe – írja a vaol.hu.

Az autóban egy másik gyerek is utazott jobb hátul, szintén gyerekülésben, ő és az autó vezetője sem sérült meg. Szintén sérülés nélkül szállt ki a járműből a felborult traktor vezetője is.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top