nlc.hu
Aktuális

Megkezdték az iskolaőrök a felkészülést

Megkezdték az iskolaőrök a felkészülést, de még mindig várják a jelentkezőket

Csaknem 1500-an jelentkeztek iskolaőrnek, közülük 500-an kezdhették meg a képzést, de továbbra is várják a jelentkezőket.
Rendőrök egy iskolában

Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel. A szerdai lapszámban azt írták, hogy a 120 órás tanfolyam során négy vizsgát kell teljesíteni. Az iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintot kereshetnek majd.

Csaknem 1500-an jelentkeztek, a pályázók közül az alkalmassági és kiválasztási eljárás után mintegy 500-an kezdték meg a képzést. A pedagógiai-pszichológiai alapképzési modul mellett bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, valamint rendvédelmi felkészítési és gyakorlati modult is teljesíteni kell, ezek sikeres elvégzését iskolaőri vizsga követi.

A pedagógiai-pszichológiai képzés oktatóit az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelöli ki. A bűnmegelőzési leckéket a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által felkért szakemberektől sajátíthatják el az érintettek, a rendvédelmi felkészítést pedig a megyei rendőr-főkapitányságok munkatársai végzik.

Az iskolaőrök feladata az intézményi házirend betartatása lesz, munkájuk során – a szükségesség és az arányosság elvének megfelelően – használhatnak gumibotot, bilincset, gázspray-t. Intézkedési jogosultságuk csak az iskola területére terjed majd ki, tanítási időben.

Mintegy 500 állami intézmény érintett, vagyis ha minden kiválasztott sikeresen teljesíti a képzést, akkor lesz elegendő iskolaőr. Bár az eredetileg megszabott jelentkezési határidő már lejárt, az esetleges fluktuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is várják a jelentkezőket.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: MTI/Kovács Tamás)

Még több cikk az iskolaőrökről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése