nlc.hu
Aktuális

Első magyarországi dinoszaurusztojás

Bemutatták az első magyar dinótojást

Azt hitték, egy kihalt gekkóféle tojásának maradványaira bukkantak, aztán kiderült, megtalálták az első magyarországi fosszilis dinoszaurusztojást.

Csütörtökön mutatták be az első Magyarországon talált dinoszaurusztojást a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A pár centiméter hosszú, rendkívül töredékes, ovális alakú, különös felülettel rendelkező leletet még korábban találták az Ősi Attila által vezetett iharkúti ásatásokon. Akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan mivel állnak szemben a kutatók, aprólékos vizsgálatokra volt szükség.

Első magyar dinótojás

Az apró, 85 millió éves első magyar dinoszaurusztojás különböző nézetekben (Fotó: MTA/Szabó Márton)

Az ásatások során több ezer késő kréta kori, vagyis nagyjából 85 éves fosszilis tojáshéjtöredék került elő. Ezek vizsgálatának állt neki öt évvel ezelőtt munkatársaival Prondvai Edina, aki jelenleg az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport tagja – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

A kutatóknak sikerült cáfolniuk azt a korábban népszerű elméletet, amely szerint a leletek között előforduló leggyakoribb tojáshéjtípus kihalt, gekkószerű gyíkoktól származik. Kiderült ugyanis, hogy a maradványok alig hasonlítanak a mai gekkótojásokhoz, szerkezetük sokkal inkább arra utal, hogy kistermetű ragadozó dinoszauruszoktól, úgynevezett maniraptoráktól származtak.

Első magyar dinótojás

A Pseudogeckoolithus tojások és a feltételezett tojásrakó maniraptora dinoszaurusz rekonstrukciója (Illusztráció: MTA/Julius Csotonyi)

„Így döbbentünk rá, hogy ezzel a jelentéktelennek tűnő lelettel nem mást tartunk a kezünkben, mint az első, Magyarországról előkerült fosszilis dinoszaurusztojást” – emlékszik vissza Prondvai Edina.

A kutatók minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy nemcsak az iharkúti, de az egész késő kréta kori európai szigetvilágban elterjedt, és gekkótojáshéjnak gondolt leletek is madárszerű dinoszauruszok vagy akár már valódi madarak tojásaihoz tartoztak. Az ilyen jellegű fosszilis tojáshéjakat ezért a tudományos néven Pseudogeckoolithusként (értsd: ál-gekkó-tojás-kő) ismert tojáshéjtípusba sorolták.

Még több dinó az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top