Aktuális

Kis híján lakóházakra ereszkedett egy hőlégballon Győr közelében

Kolléganőnk végignézte, ahogy a felettük jó ideje köröző hőlégballon végül a közeli kukoricásban landol.

Csütörtök este nem mindennap élményben volt része annak a kolléganőnknek, aki a játszótérre menet közvetlen közelről nézhette végig, ahogy egy hőlégballon landol az otthonukhoz közeli kukoricásban. „Helyileg ez Vámosszabadi-Szitásdomb lakóparknál történt” – kezdte, majd hozzátette, a hőlégballonok egyáltalán nem számítanak ritkaságnak arrafelé, igaz, nincs belőlük annyi, mint az erdélyi Hőlégballon Fesztiválon.

„Gyakran járnak erre, mert közel van a város széle, és a közelben minden bizonnyal akad leszállóhelyük is” – mesélte, majd hozzátette, a mostani eset ettől függetlenül már az elejétől kezdve szokatlan volt. „Jó fél órát körözött a fejünk felett, és voltak pillanatok, mikor úgy tűnt, a lakóházakra ereszkedik, mire nagy sokára végre leszállt a házakhoz közeli kukoricásban” – idézte fel a történteket kolléganőnk.

Kolléganőnktől megtudtuk, hogy mikor a hőlégballont üzemeltető cég munkatársai igyekeztek biztonságos helyre vonszolni a kosarat az egyik irányba, az dőlni kezdett a másik irányba – rá a közelben parkoló autókra. Mindezzel és azzal együtt, hogy a landolás kétségtelenül szokatlan volt, a kosárban egyáltalán nem volt pánik: kolléganőnk szerint az utasok nyugodtan várták, hogy kiszállhassanak a kosárból, és a földön intézkedő emberek is profik voltak.

A landolás után készült videót itt nézheted meg. 

Íme, néhány fotó a helyszínről:

Kis híján lakóházakra szállt le a hőlégballon.

Kis híján a lakóházakra szállt le a hőlégballon – A képeket kolléganőnk készítette

Kis híján lakóházakra ereszkedett egy hőlégballon Győr közelében

Kis híján lakóházakra ereszkedett egy hőlégballon Győr közelében

Olvass még többet hőlégballonokról az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top