Aktuális

Ez a szélviharok hétvégéje lehet

A következő napokban megerősödik a szél, helyenként viharossá fokozódik.

Szombaton napközben szakadozik a felhőzet, és főként a középső tájakon hosszabb időre is kisüthet a nap. Ezzel együtt a kiterjedtebb csapadékzóna egyre inkább az északkeleti, keleti tájak fölé húzódik, majd estére az északkeleti határvidék kivételével szinte mindenütt megszűnik az eső. Az északnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 18 fok között alakul, de a Tiszántúlon pár fokkal melegebb lehet az idő. Késő estére 9 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a kiderul.hu.

Viharos időre számíts (Fotó: Pexels.com)

Viharos időre számíts (Fotó: Pexels.com)

Vasárnap napközben mindenütt kisüt a nap, a kezdetben északkeleten előforduló eső fokozatosan megszűnik. Estétől délnyugat felől újra beborul, és a Dunántúlon elered az eső. A déli, délnyugati, majd a keletiesre forduló szél időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Hétfőn többnyire erősen felhős idő várható, de lehetnek tartósabban borult, illetve időszakosan kevéssé felhős tájak is. Reggel többfelé várható eső, zápor, napközben pedig elszórt jelleggel alakul ki zápor, zivatar. Estefelé keleten alakulhat ki újra összefüggő eső. A délkeleti, keleti, majd a nyugatira forduló szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között alakul.

Kedden reggel keleten, északkeleten még erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső. Később csökken a felhőzet, de csak pár órára süt ki a nap, és egyre kevesebb helyen eshet. Másutt gomolyfelhős, napos idő várható, néhol záporeső előfordulhat. A nyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

Szerdán változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Helyenként záporeső kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, napközben helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése