nlc.hu
Aktuális

Az olaszországi korlátozások enyhítése

Olaszországban már a korlátozások karácsony előtti lazítására készülnek

Lefelé ível a járványgörbe Olaszországban, már december első hetében enyhíthetik a járványügyi korlátozásokat.
Koronavírus Rómában

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások karácsony előtti enyhítésére készülnek Olaszországban, mert 20 hét után először a járványgörbe lefele ível az egészségügyi minisztérium szerda esti közlése szerint.

Az egy nap alatt végzett több mint 230 ezer teszten kiszűrt fertőzöttek aránya valamivel több mint 11 százalék volt, ami október eleje óta a legalacsonyabb a korábbi több mint 20 százalékhoz képest. Roberto Speranza egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a reprodukciós rátát sikerült országosan 1,8-as értékre csökkenteni, és a következő hetekben további süllyedést várnak.

A november első hetében vörös zónának minősített és lezárt Lombardia és Piemont kormányzója szerint már a jövő héttől, vagyis december első napjaitól enyhíthetik a szigorú intézkedéseket, ami az egész napos kijárási tilalom oldását, valamint a vendéglátás és a kereskedelem újranyitását jelentheti. Reményeik szerint narancssárga, vagyis közepesen veszélyes fokozatba léphetnének át: a tartományok külső határa továbbra is zárva marad, de a belső mozgás kevésbé lesz korlátozott.

Az olasz kormánynak december 3-ig van ideje az intézkedések módosításának bejelentésére. Sajtóértesülések szerint azonban a karácsony előtti részleges oldás már a hétvégén megkezdődhet a gazdaság, főleg a kereskedelem ünnepek előtti támogatására. A korlátozások enyhítése nem jelenti az intézkedések eltörlését, és ha kell, azt is megszabják majd, hányan ülhetnek a karácsonyi asztalhoz. Korábban Giuseppe Conte kormányfő „mértékletes, józan ész szerinti” ünneplésre szólított fel.

Olaszországban egy nap alatt 25 853 új fertőzöttet azonosítottak, több mint kétezerrel többet keddhez képest, de a tesztelések száma is magasabb volt. Az aktív fertőzöttek száma megközelíti a 792 ezret, közülük több mint 34 ezren vannak kórházban, 3848-an intenzív osztályon. Egy nap alatt 34 új beteg került lélegeztetőgépre a korábbi hathoz képest, de sokkal kevesebben, mint egy héttel ezelőtt, amikor számuk még száz felett volt.

A halottak száma szerdán 722 volt a korábbi 853 után, így az elhunytak száma 52 028-re nőtt. A járványban február óta, a gyógyultakat és a halottakat is számolva, több mint 1,4 millióan betegedtek meg.

(MTI)

(Kiemelt kép: Riccardo Fabi/NurPhoto)

Karácsony a járvány idején:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése