nlc.hu
Aktuális

Joe Biden az Egyesült Államok 46. elnöke

Szerdán lesz Joe Biden hivatali beiktatása

Donald Trump nem vesz részt a ceremónián.
Joe Biden

Szerdán beiktatják hivatalába a demokrata Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. – demokrata párti – elnökét.
A beiktatási ünnepséget 1937 óta mindig január 20-án tartják. Korábban március 4. volt a napja, de egy alkotmánymódosítással előbbre hozták az időpontot, hogy közelebb essen a választás – szintén alkotmányban rögzített – novemberi dátumához. Az első elnök, George Washington beiktatása egyébként nem Washingtonban, hanem New Yorkban volt, 1789-ben.

A mostani ceremónia jelentősen különbözik a korábbiaktól, ugyanis a járványhelyzet és az esetleges tüntetések miatt az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek. A kiemelt óvintézkedéseket egyebek között az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump leköszönő, republikánus párti elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét, és a zavargásokban öt ember meghalt.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A korábbi ceremóniák biztosításához képest – a kivezényelt fegyverős erők számát tekintve – idén legalább két és félszer nagyobb a készültség.

A szervezők két olyan helyet jelöltek ki Washingtonban, ahol tüntetéseket lehet majd tartani. A haditengerészeti emlékműhöz és a John Marshall parkhoz a beiktatás napján körülbelül száz demonstrálót engednek majd be. A Capitolium és a Fehér Ház környékén is teljes a biztonsági készültség. A National Mallt, azaz a Capitoliumtól a Lincoln emlékműig tartó parkot lezárják a látogatók elől, és betonakadályokkal, kerítéssel és fegyveres katonákkal védik a beiktatás helyszínét.

Washington polgármestere bejelentette, hogy a metróhálózat tizenhárom állomását és négy nagyobb hidat is lezárnak, valamint szüneteltetik a városon keresztülhaladó vonat- és buszjáratokat. Muriel Bowser arra kérte az amerikaiakat, hogy lehetőség szerint otthon, a televízión keresztül kövessék a beiktatást, és kerüljék el a korlátozás alá eső területeket.

Ez a beiktatás más lesz, mint az eddigiek

Bár a szervezők még nem határozták meg pontosan, hogy Joe Bident és Kamala Harris megválasztott demokrata alelnököt mikor iktatják be, az ünnepség várhatóan helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor kezdődik a Capitolium nyugati oldalán.

Az alkotmány értelmében az elnököt és az alelnököt is az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelső bíróság főbírója esketi fel négy évre, azonban a mostani esemény ebben a tekintetben is eltér a hagyományostól. Kamala Harris ugyanis Sonia Sotomayort, a legfelső bíróság első latino származású bíróját kérte fel az esketésre. Joe Biden körülbelül 12 órakor tesz esküt, amelyet John Roberts főbíró vezet majd.

A beiktatáson Lady Gaga énekli el az amerikai nemzeti himnuszt, és Jennifer Lopez zenei előadását is meghallgathatják a résztvevők. A ceremónián várhatóan mindössze ezren vesznek majd részt, a kongresszus tagjai és az általuk meghívott vendégek.

Szintén eltér a megszokottól, hogy – szakítva egy 152 éves hagyománnyal – Donald Trump nem vesz részt Joe Biden ünnepségén. Az utolsó elnök, aki nem volt hajlandó részt venni az utódja beiktatásán, Andrew Johnson volt 1869-ben.

A beiktatást követően házastársaik is csatlakoznak az elnökhöz és az alelnökhöz, majd Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton volt elnökök és házastársaik kíséretében ellátogatnak az arlingtoni nemzeti temetőbe, ahol megkoszorúzzák az ismeretlen katona sírját. Ezt követően Joe Biden katonai kísérettel vonul a Fehér Házhoz. A felvonulást ezúttal virtuálisan követhetik az érdeklődők az egész országban.

Szerdán este a hagyományos bálok helyett az Amerika ünneplése című nagyszabású rendezvényt követhetik figyelemmel a nézők. A műsort az országos televíziós csatornák közül az ABC, a CBS, az NBC, az MSNBC, a CNN és a PBS is közvetíti, valamint élőben sugározzák az interneten is.

A 90 perces különkiadás este fél 8-kor kezdődik. A program házigazdája Tom Hanks lesz, de közreműködik Ant Clemons, Jon Bon Jovi, a Foo Fighters, John Legend, Eva Longoria, Demi Lovato, Bruce Springsteen, Justin Timberlake és Kerry Washington is.

(MTI)

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top