nlc.hu
Aktuális

Négy és fél évet kapott a pedofil exrendőr

Négy és fél évet kapott a gyerekeket megrontó exrendőr

Gyermekbántalmazás

Elítélték azt a 70 éves kötegyáni férfit, aki gyerekeket csalt az udvarára azért, hogy molesztálhassa őket – tudta meg a Telex a Gyulai Törvényszéktől. A férfi korábban rendőr volt egy Békés megyei településen. Most bűnösnek mondták ki két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntettében és ötrendbeli züllött életmód folytatására rábírással elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. Négy és fél év börtön és öt év közügyektől eltiltás a büntetése. A vádlott és védője felmentésért fellebbezett, az ítélet tehát nem jogerős.

A vád szerint 2019-ben egy nyolcéves fiúval erőszakoskodott, miután barátaival együtt becsalta udvarára. Pénzt ígért, ha kitakarítják a kertet, cigivel, alkohollal kínálta őket. A fiú anyja a gyerek barátaitól tudta meg, hogy napok óta a férfi kertjében játszik. Az anya elment a házba, ahol megtalálta a gyerekeket, többüket meztelenül. A férfi fogdosta őket, miközben kielégítette magát, a gyerekek azt mesélték, nem akarta őket hazaengedni. A rendőrségi szakértők szerint igazat mondtak. A vádlott, B. M. azzal védekezett, hogy ittas volt, a ruha pedig véletlenül került le a gyerekekről.

A sztori még a fentieknél is gusztustalanabb: a férfit már korábban is gyanúsították más szexuális bűncselekménnyel, de nem tartóztatták le. Erről a Narancs.hu írt – csak erős idegzetűeknek!

Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top