nlc.hu
Aktuális

Vírusinfó Merkely Bélával és Szlávik Jánossal

Vírusinfó: rádiós rovata lett Merkely Bélának és Szlávik Jánosnak

A koronavírus-járványról szóló kérdésekre válaszolnak majd a Kossuth Rádióban.

Vírusinfó néven új, közérdekű rovat indul a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A hétköznaponként 9 óra 30 perc után hallható rovatban a hallgatók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban felmerülő kérdéseikre kaphatnak választ Merkely Bélától, a Semmelweis Egyetem rektorától és Szlávik Jánostól, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosától, írja az MTI.

A csütörtöki adásban Merkely Béla elmondta, hogy a koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához, illetve azt is, hogy a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek. 

Miután több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik.

Merkely Béla

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Legfrissebb hírek a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése