nlc.hu
Aktuális

Kétszer is meggyógyult a 104 éves kolumbiai nő

104 évesen kétszer is felgyógyult a koronavírusból egy kolumbiai asszony

Orvosa szerint magának köszönheti, nagyon keményen küzdött a kórházban.
Koronavírus Kolumbiában

Kétszer is elkapta és mindkétszer leküzdötte a koronavírus-fertőzést egy 104 éves Észak-Kolumbiai nő – tudósít a Tények. Először tavaly nyáron betegedett meg, ekkor az idősotthonban különítették el, ahol már 25 éve élt. Februárban újra megjelentek a tünetek, ekkor már kórházba is került, 25 napot töltött ott; orvosai szerint csoda, hogy túlélte. De túlélte, amikor elszállították, a személyzet vastapssal búcsúzott tőle.

Erős fizikumú, egészséges nő, kiváló állapotban van – nyilatkozta ápolója. Szövődmények nem jelentkeztek. Orvosa szerint ezt saját magának köszönheti, végig kitartóan harcolt.

Kolumbiában eddig több mint kétmillió fertőzöttet regisztráltak, 64 ezren pedig bele is haltak a betegségbe.

A kiemelt kép illusztráció, fotó: Guillermo Legaria/Getty Images

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top