nlc.hu
Aktuális

Kiengedhetik Sirhan Sirhant

Kiengedhetik a börtönből Robert Kennedy gyilkosát

Sirhan Sirhan 1968 óta ül börtönben, most a feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottság támogatta a kiengedését.

Mostantól a kaliforniai kormányzón múlik, kiengedik-e Sirhan Sirhant, aki az 1968-as elnökválasztási kampányban megölte Robert F. Kennedy demokrata szenátort. Ugyanis pénteken Kalifornia állam feltételes szabadlábra helyezésekről döntő bizottsága támogatta, hogy kiengedjék az agg merénylőt.

Robert Kennedy merénylőjének szabadulása sosem volt ilyen közel (Fotó: Wikipédia)

Robert Kennedy merénylőjének szabadulása sosem volt ilyen közel (Fotó: Wikipédia)

Az elítélt szabadlábra helyezés iránti kérelmét eddig 15 alkalommal utasították el.

Robert F. Kennedy két fia pénteken Sirhan szabadulása mellett érvelt, az ügyészek pedig jelezték, hogy nem hoznak fel ellenérveket, sőt, részt sem vettek a pénteki meghallgatáson.

Douglas Kennedy, aki kisgyerek volt, amikor apját lelőtték, azt mondta, Sirhan megbánása könnyekig meghatotta, és szabadon kell engedni, ha nem jelent veszélyt másokra.

George Gascon Los Angeles-i kerületi ügyész előzőleg úgy nyilatkozott, hogy, a döntést jobb meghagyni Kalifornia állam kegyelmi bizottságának, amely majd felméri, hogy Sirhan biztonsággal szabadlábra helyezhető-e.

Robert Kennedy a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa volt, amikor a 24 éves Sirhan 1968. június 6-án a Los Angeles-i Ambassador Hotelben lelőtte őt néhány perccel azután, hogy győzelmi beszédet mondott a kulcsfontosságú kaliforniai előválasztáson.

A palesztin születésű Sirhan családja 1956-ban települt át az Egyesült Államokba. Egykori vallomása szerint Kennedynek az 1967-es, hatnapos arab-izraeli háború során tett kijelentései miatt határozta el magát merényletre. Legutóbbi, 2016-os meghallgatásán azonban Sirhan sokadszorra azt vallotta, hogy nem emlékszik a gyilkosságra, csak az azt megelőző történéseket tudja felidézni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top