nlc.hu
Aktuális

A gyermekes szülőket érinti Varga Judit javaslata

Így változnának a válás szabályai

Varga Judit igazságügyminiszter szerint az általa benyújtott salátatörvény gyermekek érdekét szolgálja, és egy nagy konfliktusforrást szüntet meg.

Varga Judit igazságügyi miniszter benyújtott egy javaslatot, ami úgy írná át a Polgári törvénykönyvet, hogy a jövőben már az egyik szülő kérésére is elrendelhetnék a gyermek közös felügyeletét a válásnál. A miniszter az Inforádiónak azt mondta, a módosítás a gyermekek érdekét szolgálja, és egy nagy konfliktusforrást szüntet meg.

A módosítás szerint a szülői felügyeletet a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában – közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt – áll a javaslatban.

Ez lehetőséget ad arra, hogy a bíró már az egyik szülő kezdeményezésére is elrendelje az úgynevezett váltott elhelyezést, amikor a gyermek két hétig az anyával, majd két hétig az apjával lesz a válás után. Erre eddig csak egyezség esetén volt lehetőség.

A javaslathoz hozzátartozik még, hogy a szóban forgó gyermekek véleményét is kikéri a bíró, persze, csak egy bizonyos életkor felett.

(Blikk)

Fotó: MTI

Még több cikk válás témában

Varga Judit, salátatörvény, válás

Fotó: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top