nlc.hu
Aktuális

A Nagy Ő: Laura és Dávid kapcsolata

,,Azt éreztem, hogy akár a férjem és a gyerekeim apja is lehet” – Laura így vélekedett Tóth Dávidról, amikor megismerte

Dávid sokáig tanakodott, de végül Laurát választotta. A 24 éves lány számára hamar biztossá vált, hogy lehet közös jövőjük.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, Laura lett a befutó A Nagy Ő-ben, ő került a műsor végén a legközelebb Tóth Dávidhoz. Többen túl fiatalnak találták az egyébként nagyon érett gondolkodású lányt az olimpikon mellett, de az érzelmeknek nem lehet parancsolni. Laura hátránnyal indult, hiszen napokkal a többi lány után költözött be a birtokra, ám már akkor úgy érezte, hogy nincs igazán vetélytársa. 

,,Nem tudtam, hogy mire számítsak, nagyon nagy izgalom volt bennem. Legfőképp azért, hogy milyenek lesznek a lányok. Amikor megláttam őket – bár nem minden a külső -, nem gondoltam, hogy bármelyikük hatalmas rivális lenne, de ezt nyilván lehetetlen felmérni pár perc alatt. Azt előre tudtam, hogy nem fognak nekünk örülni” – kezdte az nlc-nek Laura, aki hosszan kifejtette, hogy miért jelentkezett a műsorba fiatal kora ellenére.

Laura és Tóth Dávid

Dávid az első pillanattól kezdve vonzódott Laurához (Fotó: TV2)

,,Korábban már volt egy hosszú kapcsolatom és vele is azt terveztük, hogy együtt leszünk örökké. Úgy éreztük, lehet belőle valami komoly, de végül szakítottunk. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy fel voltam készülve a Nagy Ő-re. Amikor külföldön éltem, kibuliztam magam, voltak ilyen-olyan kapcsolataim, de számomra ez az életforma nem volt kielégítő, nem tett boldoggá. Mindig is arra vágytam, hogy legyen mellettem valaki, akivel minden passzol, akivel jó párost alkotunk. Örültem, amikor megismertem Dávidot, mert azt éreztem, hogy akár a férjem és a gyerekeim apja is lehet, ráadásul tisztában voltam vele, hogy szeretne már családot alapítani – mondta Laura, aki viszonylag hamar érezte, hogy ő lesz a befutó Dávidnál. 

,,Amikor elmentünk Egerszalókra hármasban, Fanni, Dávid és én, és együtt vacsoráztunk, akkor a nézéséből már azt szűrtem le, hogy érez valamit irántam. Tudtam, hogy nem ver át, igazak voltak az érzései, minden, amit akkor mondott. Az éjszakai fürdőzésnél pedig már szinte biztos voltam benne, hogy végül engem választ majd.”

laura és tóth dávid

Dávid Laurát választotta (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top