nlc.hu
Aktuális

Kembe Sorel és Kondákor Zsófi kapcsolata

Kembe Sorel rendezte a viszonyát lánya édesanyjával

Kembe Sorel és Kondákor Zsófi között megindult a kommunikáció, ami helyrehozta a kapcsolatukat.

Sokaknak úgy tűnhet, hogy Kembe Sorel eltűnt, hiszen az elmúlt évekkel ellentétben most nem hangos a nevétől a sajtó. Ettől függetlenül továbbra is a médiában dolgozik: rádióműsort vezet, emellett pedig üzletvezető egy vendéglátóhelyen, valamint több külföldi projektben is részt vesz. Legutóbb azért lehetett hallani róla, mert nem túl jó viszonyban vált el gyermeke édesanyjától, Kondákor Zsófiától, és sokáig a lányuk nevelésében sem tudtak közös nevezőre jutni. Ez azonban megváltozott, a részleteket pedig a Story magazinnal osztotta meg. 

„Jó pap is holtig tanul, főleg, ha a lánya tanítja meg a legtöbb dologra. Normalizálódott a kapcsolatunk Zsófival is, már megvan az a nyitottság, ami korábban nem volt. Azért volt bennem akkora feszültség, mert féltem, hogy nem tudok majd olyan mértékben részt venni a lányom életében, ahogyan szeretnék. Aztán megindult köztünk a kommunikáció, ami az elején nem volt, és ez normális mederbe terelte a dolgokat” – meséli Kembe Sorel, aki most már nagyon sok apa-lánya programot szervez és amikor tud, a lányával tölti az idejét.

Kulcsár Edina és G.w.M első interjú

Story magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top