nlc.hu
Aktuális

Koronavírus és influenza

Kétszer olyan halálos lehet a koronavírus, ha influenza is társul mellé

305 ezer kórházban lévő beteget vizsgáltak meg.

A Lancet című orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint kétszer nagyobb a halálozás kockázata, ha egy beteg egyszerre koronavírusos és influenzás.

A tudósok szerint azokat a betegeket, akik koronavírus miatt vannak kórházban, influenza szempontjából is meg kellene vizsgálni, mivel arra jöttek rá, hogy mindkét betegség megléte több mint kétszeresére növeli a beteg halálának kockázatát. A tanulmány szerint azok, akik mindkét betegségtől szenvedtek, több mint négyszer nagyobb valószínűséggel szorultak lélegeztetőgépes támogatásra, és 2,4-szer nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint akik csak a koronavírusos fertőzést kapták el. 

A tanulmányban több mint 305 ezer kórházban lévő beteget vizsgáltak a kutatók, közülük összesen 6965 betegnél mutatták ki a koronavírust, míg 227 betegnél emellett az influenzavírust is. Utóbbi betegeknél lényegesen súlyosabb kimenetelű volt a betegség.

A koronavírus-járvány több mint két éve tart, áldozatai nagyrészt idős, beteg emberek, a fertőzést súlyosan megszenvedő emberek közt sok a túlsúlyos.  

Vírusok / Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash

Vírusok / Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash

(Portfolio.hu)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top