nlc.hu
Aktuális

Fejlemények a bordélyházas köztévés ügyében

Kiderült, hogyan bukott le a prostituáltakat szobáztató köztévés

Mindent beismert a rendőrségen.
hálószoba

Mint arról beszámoltunk, prostitúció elősegítésével gyanúsítják a Kékfény riporterét, aki prostituáltakat szobáztatott, egyszerre 13 bérelt lakásban. A Blikk úgy értesült, a rendőrség hónapok óta figyelte B. B.-t, a többszörös díjnyertes köztévés riportert: titkos nyomozati eszközöket is bevetve nézték a mozgását, az elektronikus levelezését, valamint a telefonhívásait. A bizonyítékok szerint a prostituáltakat szobáztató köztévés 12-15 ezer forintot kért az általa bérelt lakásokban prostituáltként dolgozó nőktől, és legalább 30 millió forint haszonra tett így szert.

A titkos nyomozással beszerzett bizonyítékok mellett a lakáshálózat (Budapest mellett Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán, Egerben és a Balaton mellett is bérelt lakásokat) felszámolásakor az azokban tartózkodó prostituáltak is a férfi ellen vallottak, beszéltek az üzletmenetről, a kapcsolattartásról.

Mint kiderült, a prostituáltakat internetes szexoldalakról toborozta a riporter, a bérelt lakásokban pedig elhelyezett egy-egy pénzkazettát, melynek a nyílásába kellett mindig becsúsztatniuk a nőknek a napidíjat.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top